A múlt század elején igen sokan cselédként dolgoztak. Például 1903-ban Csomapusztán 67 fő, Bedepusztán 9 fő, Telekpusztán 19 fő élt. Azok, akik a paraszti gazdálkodásból és a cselédségből kiszorultak, a környező bányákban és ipartelepeken kerestek megélhetést.
A XIX. század 90-es éveiben nyitották meg az etesi szénmező aknáit, ide jártak dolgozni a község bányászai, 8-10 kilométert gyalogolva télen, nyáron, munka előtt és után. A fiúk 15-16 éves koruktól dolgoztak a bányákban, üzemekben. A keresetek 2-4 pengő körül mozogtak, de még azt is különböző levonások terhelték. A bányatársaság vezetői a munkások jogos elégedetlenségéből fakadó szervezkedéseket minden eszközzel – az 1906-os sztrájk idején például katonaság bevetésével – igyekeztek megakadályozni. Nem volt különb a gyári munkások helyzete sem. Ahol a családfő az iparban dolgozott, a feleség és a nagyobb gyerekek – akik még otthon voltak – mezőgazdasági munkát végeztek az uraság földjén, részes művelés formájában.

A múlt rendszerben a lakosság a helyi termelő szövetkezetben, illetve a környék városainak üzemeiben dolgozott. A rendszerváltozás után nagyon sok munkahely megszűnt. A munkanélküliek aránya magas: 40 % körüli, döntő részük szakképzetlen munkaerő. A településen kevés a munkalehetőség. A munkavállalók Salgótarjánba, Szécsénybe, Budapestre járnak dolgozni.
   

A falu egészségügyi ellátása biztosított. Kibővített orvosi rendelő, fogorvosi rendelő áll a lakosság rendelkezésére. Működik az Idősek Napköziotthona és megoldott szociális étkeztetés is.

 Az infrastrukturális helyzet a településen  közepesnek ítélhető. A vízhálózat és telefonhálózat kiépült. Ma már szinte minden lakás rendelkezik telefonnal. Megoldott a kommunális szilárd hulladék szervezett gyűjtése, szakszerű elhelyezése. A szennyvízhálózat működik és elkészült már a gázhálózat kiépítésének terve is.